Újra lecsapott.
Újabb holttestet találtak. Az áldozat az az 5 éves lány volt akit pár hónapja találtak városunkban. A lány azóta az árvaházban nevelkedett.
A helyi rendőrség tehetetlen. A lakosság retteg.
Mindenki sajnálta ami történt, de annyira senkit sem érdekelt, hogy tenni merjen ellene.
A Kislány az iskolából hazafelé látta meg az újságot. Elolvasta és továbbment, nem foglalkozott vele túl sokat, nem hitte, hogy egyszer még fontos lehet.
Pár nap múlva már el is felejtette, hogy mit olvasott. Ábrándozva szállt fel a buszra, semmivel sem törődve. Amikor újra felnézett, már egy külvárosi megállót látott. Leszállt.
Még soha nem járt erre, ezért elindult visszafelé.
Figyelte a házakat, az utat, a kerteket, minden érdekelte.
Egy régi kertes ház ablakában fényeket vett észre, először kéket, majd rózsaszínt és zöldet. A karácsonyfa égői jutottak eszébe a fényekről. Az ajtó kicsapódott, és valami vagy valaki elfutott. Kicsit ismerős volt neki a hely, úgyhogy bement.
A kívülről omladozó ház, belül egy laboratóriumra hasonlított, képernyőkkel, kémcsövekkel, villogó műszerekkel és hatalmas tartályokban úszó, undorító dolgokkal.
-Hát visszajöttél?
Az egyik felismerhetetlen dolog mögül szólt a hang. A gazdája kísértetiesen hasonlított a filmbeli őrült tudósokhoz.
A Doktor kihasználta a Kislány döbbenetét, közelebb lépett hozzá, és beadta az altatót. A Kislány próbált menekülni, de a szoba elsötétült vele, és ő összeesett.
Képek...
Régi emlékek...Ugyanez a hely, ahol a Doktor teremtményei életre kelnek. A hely ahol a Doktor megöli őket. Ahonnan a sok halott származik. Ahol a Doktor egy unalmas éjszakán klónozta önmagát... ebből lett a Kislány.
A polc ahol a Doktor tartotta őt, az üvegtartály amiben született, a műszerek, a képernyő... már mindenre emlékezett.
Még szédült, de kinyitotta a szemét és elindult a terem másik végébe, ahol a Doktor aludt az egyik képernyő előtt. Tudta mit kell tennie. Felkapta az első kezébe akadó tárgyat.
-Idióta! Ha én meghalok, te is meghalsz velem...-a mondatot már nem tudta befejezni.
Az újságok talán soha nem írnak majd erről, talán soha nem találják meg őket.
//"Dr. Stein grows funny creatures
Let them run into the night..."//