Már régen nem járt kint, de a lábnyoma még ott volt a rácsokon kívül, ott volt még a padokon, és ott volt még a porondon is.
Mostanában még oda sem engedték ki. A napok összefolytak, és nem emlékezett, mióta ült a rácsnak támaszkodva, mozdulatlanul.
Nem tudta mit csinálhatna. Nem látta értelmét megmozdulni. Nem tehetett semmit, csak ült és nézte a rácsokat.
Énekelhetett volna, de minek? Alig hallotta volna valaki, és aki mégis hallotta volna, az sem értené. Senki nem tudhatja, bárhogy is próbálkozna, senki nem értheti.
Már próbálta. Énekelt halkan és hangosan, szépen és fájdalmasan. Senki nem értette. Ez volt az ő segélykiáltása amit a sátor falai, a rácsok vagy maguk az emberek elnémítottak.
Hiszen ő még mindig csak egy szörny volt.
Egyszer mégis újra énekelni kezdett. Énekelt önmagáról, a fájdalmásról, aztán márcsak a tavaszról.
Énekét egy arra járó szakította félbe. A cirkusz új bohóca.
Ijedten elhallgatott, és a ketrec távolabbi sarkába húzódott. A bohóc közelebb lépett és énekelni kezdett. Ő csak hallgatta a bohócot, talán órákon át.
Egyszer bohóc mégis elment, és ő újra egyedül maradt. Napok teltek el, és semmi sem történt. Újra megmozdult a sátor fala és a bohóc sétált a rácsokhoz. Ismét énekelni kezdte ugyan azt a reménykeltő dalocskát.
Tudta, hogy úgysem menekülhet, mégis engedett a reménynek és a bohóccal énekelt. Napok teltek el, de a bohóc ott maradt, és vele énekelt.
Talán meglátta a szemében a reményt, vagy csak játszani akart. Felállt és kinyitotta a ketrec ajtaját. A dal nem ért véget, de a bohóc távolodni kezdett.
Nem akarta elmulasztani a lehetőséget, így a bohóc után ment. Követte őt egészen a lakókocsijáig, és belépett vele.
Boldogan énekeltek tovább, még hosszú hónapokig. A bohóc egy napon elment és otthagyta őt, hogy várjon rá. Engedelmesen várt a bohócra, akit rázárta az ajtót és elindult valahova. Ugyan nem tudta, hova ment, mégis várt és reménykedett.
Hosszú idő telt el, amikor végre lépések zaját hallotta. A lakókocsiajtaja feltárult és a porondmester állt előtte. Ijedten próbált menekülni, de késő volt. A porondmester elkapta, és visszavitte a ketrecébe.
A rácsok újra körülötte voltak és ő csak várt. Várt a bohócra aki talán soha nem jön vissza érte.
