Minden nap beszéltek, tudták egymás titkait, mégsem ismerték egymást. Egymás mellett mentek el, egymás kezét fogták, és egymás karjaiban érte őket a halál.
Akkor még bátor voltam. Azt hittem mindent tudok. Átölelt, megcsókolt és úgy éreztem ő az aki igazán szeret. Talán így is volt. Elindultunk. Vártak már minket, azt hittem ez lesz az életem.
Az út szürke kövekkel volt kirakva, és a hideg köd már leszállt. Csak a Hold adott némi fényt, hogy el ne veszítsük egymást.
Az úton már vártak ránk. Együtt indultunk volna tovább. Azt hittem velük már könnyebb lesz, de akkor elhangzott a kérdés:
-Ki Ő?-kérdezték csodálkozva.
Ránéztem.
-Ki Ő?-ismételtem el magamban a kérdést, de választ soha nem kaptam.
Értetlenül néztünk egymásra.
Átölelt.
-Legalább eddig sem voltunk egyedül.
-De.-válaszoltam már sírva.
Éreztem, hogy Ő sem bírja már. A fájdalom belülről emésztett fel bennünket.
Mindig csak beszéltek, tudták egymás titkait, de sohasem ismerték egymást. Egymás mellett mentek el, egymás kezét fogták, és egymás karjaiban égtek el.
Istenem!
VálaszTörlésNa jó, most ez lehet, hogy hülyén fog hangzani, de írnod kéne egy 18.századi regényt, vagy egy kortársat, vagy bármilyet. Mert az, aki képes ilyet alkotni, ne mondja, hogy ez csak egy-egy véletlen isteni szikra szüleménye! Sokkal több van benned, minthogy kiírd néha-néha a saját érzelmeid. Ha teremtenél magadnak egy saját világot, ott a főhős/főhősnő lehetne olyan, mint te, hogy leírd, mi játzódik benned, vagy a szöges ellentéted, hogy mégis mit, hogyan csináltál volna, ha...
A kedvenc olvasmányom lenne!;)
Imádlak olvasni, mert úgy érzem, így talán még jobban megismerhetlek üres beszélgetések és ökörködések nélkül. Mintha még közelebb kerülnék hozzád, amit lehet, hogy élőben nem hagynál...
Köszönöm!
Hát...a regényről már letettem, két fejezet után megunnám és abbahagynám.
VálaszTörlésAz meg hogy saját világom...van.*-*
Köszönöm^^