Jól vagyok....

Csöndben kezdődött. Egyedül volt, és nem is volt szüksége másra. Aztán rájött, hogy mi hiányzik neki, és tett érte.
Elkerül arról a helyről ahol eddig volt. Ezen az új helyen már volt társasága. Akkor még senki nem ismerte a többieket, ezért reménykedett. Senkihez nem mert szólni, de mindenkivel kedves volt. Segített ahol tudott.
Néhány év után megtalálta a helyét. Tudta, hogy mi a feladata, és nagyon szívesen csinálta. Ő volt aki mindenkinek segített, mindenkit meghallgatott, aki mindig ott volt ahova kellett, és aki soha nem volt ott ahova nem kellett. Nagyon szerette csinálni, hiszen ettől mindenkinek fontos volt.
Boldog volt hiszen meg volt mindene: voltak akik a bajban számítottak rá, volt helye, volt feladata. Segíthetett, és ő már ettől boldog volt. Szerette amit csinált.
Egy délután egyedül sétált, és boldog volt. Hazaérve történt az aminek nem kellett volna megtörténnie, hazaérve jöttek azok akiknek nem kellett volna jönniük. Ő nem bántott senkit, őt mégis bántották.
Boldog volt, mert még mindig tartozott valahova és segíthetett.
Bántották őt, újra és újra.
Mindig segített, meghallgatott mindenkit....de akiknek segített, nem tudhatták, hogy bántják őt, újra és újra.
Lehet, hogy sejtették, lehet, hogy ők is csak ugyanazt gondolták amit mindenki:
"Kicsit sötét, de segít, úgyhogy biztos rendben van."
Mások gondját, ha nem is tudta megoldani, mindig meghallgatta, és akkor, amikor ő akarta volna elmondani valakinek, nem tudta kihez fordulhatna.
Nem merte elmondani senkinek, nehogy azt ne érdekelje, vagy zavarja vele.
'Mikor kérdezték, csak annyit mondott:
"Jól vagyok!"
De már nem bírta tovább. Boldogan lépett a busz elé. Nevetve feküdt, arccal a betonon. Felállni nem tudott, de amikor kérdezték, csak annyit mert mondani:
"Jól vagyok..."
Csöndben kezdődött, csöndben lett vége. Emberek vették körül, mégis egyedül volt. Tudta mi hiányzik neki, de nem tudott mit tenni érte.