Ki maga?

A napok lassan és céltalanul teltek. Az idő elviselhetetlenül meleg volt. Utálta. A vihar volt az amit szeretett, nem ez a napsütés. Viharban el lehet bújni és neki ez volt a célja: mindig észrevétlen maradni. Persze szerette volna ha figyelnek rá, ha csodálják, de jobban félt a bántó szavaktól, attól, hogy kinevetik, mint bármi mástól. Meghatározta az életét az alázat, a láthatatlanság és a fegyelem. Nem szólt, ha nem kérdezték, nem kérdezett, csak ha azt várták tőle. Ez volt Sarah.
A hosszú várakozás véget ért, amikor a felhők lassan a Nap elé úsztak, hideg szél támadt és nagy sokára az eső is eleredt. Erre várt hetek óta. Felvette a cipőjét, feltépte az ajtót és rohant egyenesen a viharba. A környék teljesen kihalt volt, az emberek mind otthon ültek és bosszankodtak az eső miatt. Eljött Sarah ideje.
Mosolyogva kezdett bolyongani az üres utcákon, elért a főútig, majd a város terén leült egy padra.
A ruhája átázott, mindene vizes volt, de boldogan ült ott és csodálta a virágokat. Olyan jó lehet nekik, mindig együtt lehetnek, nem kell attól félniük, hogy kinevetik őket, és ha mégis, akkor sem csak egy virágot, akkor sem maradnak egyedül.
Gondolatai annyira felfoglalták, hogy észre sem vette amikor kisütött a Nap. Az eső elállt és az emberek előjöttek a meleg szobáikból. A tér egész területét rövidnadrágosok lepték el. Próbált mindent feltűnés nélkül eltűnni onnan, de egy óvatlan lépéssel megbotlott és arccal a virágok közé érkezett. A vizes földön fekve hallotta, ahogyan mindenki körülötte nevetni kezd.Sáros arcán forró könnyei utat vágtak maguknak és hangos koppanással hullottak a virágok szirmaira. A gúnyos nevetés nem akart halkulni, és ő mozdulni sem mert, csak feküdt a sárban és sírt. Az idő szinte megállt, és mintha soha többé nem akart volna újra elindulni.
Egy kéz ért az arcához, és felnézve egy barna szempár nézett vissza rá. Steven volt az. Felsegítette őt, de Sarah elveszetten nézett a szemeibe. Egyszerre nyugalom és biztonság kerítette hatalmába.
Steven Sarah vállára terítette a pulcsiját, majd kézen fogta és elindult vele a legközelebbi utca irányába. Ahogy némán befordultak a sarkon, Sarah még mindig nem értette, hogy miért jött és ki ez az ember. Megálltak és a férfi szembefordult vele, óvatosan letörölte az arcáról a könnyeket, és őt újra elragadta a nyugalom, a biztonság és a hála amikor az idegen a karjaiba zárta.